Akartunk egy cikket írni az egyre népszerűbb “Közösségi rajz” szolgáltatásunkról és jó ötletnek tűnt, hogy Strenner Szilárdra -a Grafacity ügyvezetőjére- a reggeli kávéjánál csapjak le és kikérdezzem erről. Íme:

Juli:Mi is ez a “Közösségi rajz”, Szilárd?

Szilárd: Ez egy igazi bevonós kiegészítő szolgáltatás nagyrendezvényeken, vagy bárhol ahol fontos az, hogy a résztvevők hallathassák a hangjukat. Szemben a frontális előadás jegyzetelésével, itt ténylegesen a résztvevőket szólítjuk meg, kiemeljük őket a kávéra várakozók sorából, megszólítjuk a szünetben a közösségi rajz körül kiváncsiskodókat (valakit a tömegből). 
Őket kérdezzük meg, az ő történeteik kerülnek a papírra. Élünk a nagyítás eszközével, humorral, olyan dolgok is elhangozhatnak itt, amik a pódiumról nem mondhatóak ki.

J: Hol és mikor történik ez?

Sz: A szünetekben vagy a rendezvény előtti érkező időszakban, vagy a rendezvény után, amíg még tartanak a szendvicsek. Ott történik, ahol az emberek vannak, ahol hömpölyög a tömeg.

J: Tehát az illusztrátorok nem várnak arra, hogy valaki odamegy hozzájuk, hanem megszólítják az embereket, beszélgetést kezdeményeznek és aztán a beszélgetés egy pontján rajzolni kezdenek?

Sz: Igen, és az illusztrátotorok azokat a kérdéseket teszik fel, amire minden szervező/megrendelő kiváncsi, miért jött, hol hallott a rendezvényről, hányadszor van itt, vagy ha már folyik egy ideje az esemény, akkor mi volt a legfontosabb benyomása, mit visz haza, mi inspirálta, mi tetszett, melyik volt a program legértékesebb része. Mi az, amit mától másképpen csinál majd, mi változott a gondolkodásában? Például a háziorvosok számára szervezett konferencián kifejezetten már a változásokról beszélgettünk a résztvevőkkel. Arról, hogy a mindennapi praxisában mit fog változtatni másnaptól a résztvevő orvos. Persze, hogy örül az ügyfél, ha azonnal látja a rendezvény hatását.

J: Ez szolgálhat egy kvalitatív kutatás eszközeként is?

Sz: Igen, hiszen az egyének történetei jöhetnek fel, az egyéni vágyaknak, elképzeléseknek ad teret a közösségi rajz papírja. Mint például a római parti egyik legutóbbi munkánkon, ahol az utca emberét kérdeztük, hogy hogy nézzen ki a Római-part azon része, amelyet a Főkert Nonprofit Zrt. éppen átépíteni szándékozik.

J: Hogyan indult nálad ez?

Sz: Az egész akkor kezdődött, amikor 2004-ben Berlinben a vizuális jegyzetelők világkonferenciáján jártam. Akkor már évek óta rajzoltam „falakon” és hát Berlinben van egy világszerte ismert fal. Úgy gondoltam kihagyhatatlan, hogy én ezen a falon jegyzeteljek, kigörgettem hát a falon a nagylapot és arról kérdeztem az utca emberét a nyugati falnál, hogy: “Mit gondolsz szabadságról?” Megdöbbentő volt, hogy omlottak a szavak a sokféle arra járóból, helyiekből és a világ különböző pontjaiból érkező túristákból. A gyerekek pedig alig tudták abbahagyni a rajzolást.

J: Tehát a résztvevő számára ez egy lehetőség, hogy megszólaljon, kifejezze magát, elmondja a véleményét. Ez felszabadító lehet egy eseményen, ahol főként arra van lehetősége, hogy másokat hallgasson és próbáljon megérteni?

Sz: Igen, a résztvevők örülnek ennek. Míg eddig, a hagyományos konferenciákon az előadó előadott, és onnan jött a „megmodás”, esetleg az ő történeteiket rajzolták le (maximum) – itt most „kibontakozhat” a „kis” résztvevő, elmondhatja óhaját, sóhaját, örömét. Az illusztrátor amint formába ölti a történetet, megrajzolja, egy szinttel feljebb is emeli azt.

J: Tényleg, van olyan, hogy a résztvevők kicsvarják a rajzolók kezéből a tollat?

Sz: Van az a verzió, amikor olyan jellegű rendezvényen vagyunk, mint például a Tedex, ami hangulatot csinál, ahol az emberek inspiráltak, lelkesek, energiáik szabadulnak fel, cselekedni akarnak, kifejezni a saját gondolataikat. Ilyenkor előfordul, hogy kicsavarják a kezünkből a filceket, rajzolni kezdenek és a rendezvény végén úgy kell lerobbantani őket a papírról, hogy összecsomagolhassuk a táblánkat. Sztenderd konferenciákon ez azért nem jellemző, esetleg diákoknak szervezett eseményeken.

J: Ahol az illusztrátor rajzol, ott a pár perces beszélgetés alatt a rajzoló kiemel egy momentumot, történetet, jellemző üzenetet és azt rajzolja meg. Végül lesz ebből egy egész? Mit lehet kezdeni az elkészült nagylappal?

Sz: Több példát tudok erről mondani a saját gyakorlatunkból. Az utólagos felhasználás főként attól füg, hogy van-e rá akarat, idő és energia. A lehetőségek tágak. Ahol van számottevő utánkövetés ott jól használhatóak a rajzok az utólagos kommunikációban, kiküldhetőek a résztvevőknek, felhasználhatóak a végső értékelésnél, vagy a következő esemény tervezésekor, promótálásakor. Előfordulhat, hogy a rajzok között van olyan emblemtikus lenyomat, ami a megrendelőnek különösen értékes, mert teljes mértékben lefedi az értékrendjét, elképzelését, vagy azt a történetet közvetíti ami nagy büszkeséggel tölti el. A Class Hungária Kft. rendezvényénél használtuk azt a módszert, hogy a résztvevők a rajzokról készített fotót, vagy a rajzokkal készített szelfit feltölthették közösségi oldalakra egy megadott hashteggel, így már a rendezvény alatt kerekedett egy ingyenes hírverés a Class Hungária Kft.-nek és a programnak. Persze a megosztáshoz a motivációt egy kitűzött díjjal is emeltük.
Előfordult az is a közelmúltban, hogy a megrendelőnk a rendezvény után a közösségi rajz keretében készült rajzokat használta a rendezvényből készült dokumentum illusztrálására, vagy a projekthez készülő könyv illusztrálásra. De persze ez nem a vége a felhasználhatóságnak, minden megbízás más, minden ügyfél más, ahol van lehetőség ott kitalálunk újat, kísérletezünk.

J: Mi legyen a záróüzenete ennek a kávézós riportnak?
Sz: Inkább most én kérdezném azon kitartó olvasókat, akik idáig bírták! A közösségi rajznak témája, hívókérdése van: Mik a ti kérdéseitek? A Ti konferenciátokon mit kérdznétek? Mit kérdezne a Ti ügyfeletek? Hogy használnátok a rajzokat?

A beszélgetés résztvevői voltak: Strenner-Szekeres Juli és Strenner Szilárd

2019.10.11.